Menü
Ideiglenesen zárva

KÖZKÍVÁNATRA: ÉJSZAKAI BOBOZÁS ÚJRA!

2020. augusztus 29.

Éjfélig csúszkálhattok kivilágított pályán, és még plusz egy csúszást is kaptok ajándékba minden egyes megvásárolt 6 vagy 12 csúszásos bobbérlethez!

REGISZTRÁLOK

FIGYELEM!
A kedvezmény kuponkóddal vehető igénybe. A kuponkódot az alábbi regisztrációt követően küldjük el.

Ha voltál, akkor tudod, ha lemaradtál, akkor tapasztalni fogod, hogy éjszaka, kivilágított pályán, balatoni panorámával a lábatok előtt bobozni a hűvösben – hatalmas flash! Mivel díjaztátok és kértétek, megismételjük az utolsó nyári szombaton, augusztus 29-én. (Amúgy az időjárás-előrejelzések szerint is ez lesz az utolsó ragyogó nyári nap és est.)

Hogy igazán ki tudd élvezni, még adunk is +1 csúszást minden megvásárolt 6 vagy 12 csúszásos gyerek vagy felnőtt bobbérlethez, éppen úgy, mint előző alkalommal.

(Tehát a 6-os bérlettel 7-szer, a 12-es bérlettel 13-szor csúszhattok le a pályán. Ne felejtsétek: a csúszásokat, amelyekre a bérlet jogosít, eloszthatjátok egymás közt!

Ezen a napon nemcsak két bobpályánk, hanem a büfé és az Emlékbázis is éjfélig tart nyitva, azaz egyrészt nem fogtok éhezni, másrészt szuper fotókat vihettek haza erről a különleges estéről!

REGISZTRÁLOK

Az akció az alábbi regisztrációt követően kapott kuponkóddal vehető igénybe, 2020. augusztus 29-én 21:00 és 24:00 (éjfél) között, 6 és/vagy 12 csúszásra jogosító gyerek- és/vagy felnőtt bérletek vásárlása esetén. Egy kuponkódra több bérlet is vásárolható. A pénztárunkban megvásárolt bérletek a vásárlás napján érvényesek. Más kedvezménnyel nem vonható össze.

  • 3 év alatti gyerekek biztonsági okból még kísérővel sem bobozhatnak.
  • 8 éven aluli gyermek csak 8 éven felüli személy kíséretében bobozhat!

2020. augusztus 29-én két bobpályánk, továbbá az Emlékbázis és a büfé meghosszabbított nyitvatartással, éjfélig üzemel, egyéb élményelemeink azonban a szokásos rend szerint tartanak nyitva.

ÁRAK

kivonatos árlista

Gyerekeknek
azaz 14 éven aluliaknak
6 csúszásos bérlet
(Akciónkban most 7 csúszás!)
2 799 Ft
12 csúszásos bérlet
(Akciónkban most 13 csúszás!)
4 999 Ft
Felnőtteknek
azaz 14 éven felülieknek
6 csúszásos bérlet
(Akciónkban most 7 csúszás!)
3 399 Ft
12 csúszásos bérlet
(Akciónkban most 13 csúszás!)
5 999 Ft

Itt regisztrálhatsz!

Hozzájárulok, hogy a Balatoni Bob Kft. marketing és egyéb üzenetekkel a fenti e-mail címemen megkeressen, egyben elfogadom a Balatoni Bob Kft. Adatkezelési Tájékoztatóját. Tudomásul veszem, hogy minden email-megkeresésről bármikor leiratkozhatom.

Hogyan jutsz el hozzánk?

Autóval jössz?

Tervezz útvonalat!

Ha Budapest felől érkezel, az M7-es autópályáról a 90-es kijáratnál kell lehajtanod.

Térkép itt!

Az új kijárat 2020-as átadása óta így egyenesen a 710-es elkerülőre jutsz. (Nem sokkal a kijárat után van egy nagy körforgalom, ott természetsen egyenesen kell továbbmenned.) Az elkerülő végefelé két körforgalmon is át kell hajtanod a Keszthely felé mutató jelölést követve, végül a harmadik körforgalomnál jobbra, a Balatonfűzfő-gyártelep jelzést követve kell kihajtanod. Elhajtasz a Városi Stadion fehér vasrácsos kerítése mellett (neked balra), majd a buszfordulónál élesen felkanyarodsz balra. Egy perc múlva már tágas, ingyenes parkolónkban fogsz állni.

Ha mégis a parton szeretnél jönni, akkor a 90-es kijárat után 2000 méterrel lévő körforgalomnál Balatonakarattya felé kell kihajtanod. Ezután végigjössz a 71-es balatoni úton. Balatonfűzfőre beérve, az OMV kút után egy körforgalomhoz jutsz, ezen egyenesen kell továbbhajtanod, a Balatonfűzfő-gyártelep jelzést követve. Ezután elrobogsz a Városi Stadion fehér vasrácsos kerítése mellett (neked balra), majd a buszfordulónál élesen felkanyarodsz balra, és egy szempillantás után már ott is vagy tágas, ingyenes parkolónkban.

Ha Siófok felől jössz, akkor is a 710-es vagy 71-es úton fogsz eljutni hozzánk, úgyhogy lásd fent!

Ha Balatonfüred felől jössz a 71-esen, a Balatonfűzfő tábla után kb. 600 méterre – az első olyan helyen, ahol van balra kanyaródó sáv – balra kanyarodsz. A tábla itt Fűzfőgyártelep irányt jelez neked. Kettő perc múlva ingyenes parkolónkban állsz.

Ha a 8-as főúton közelítesz meg minket, a legegyszerűbb, ha a Balatonfűzfő-Litér leágazásnál rátérsz a 72-es útra. Végigjössz rajta (8 km), majd a harmadik körforgalomnál jobbra, a Balatonfűzfő-gyártelep jelzést követve kell kihajtanod. Elhajtasz a Városi Stadion fehér vasrácsos kerítése mellett (neked balra), majd a buszfordulónál élesen felkanyarodsz balra... és 200 méter múlva már ott is az ingyenes parkolónk.

Vonattal vagy busszal jössz?

A balatonfűzfői vasútállomástól két és fél kilométeres séta néz ki neked. Persze átszállhatsz buszra is a vasútállomással szemben lévő buszmegállóban. A buszpályaudvartól 400 méteres sétával vagyunk elérhetők. A menetrendekről tájékozódhatsz a menetrendek.hu oldalon.

Bringával jössz?

Ha Keszthely felől tekersz, a 71-es utat többé-kevésbé követő balatoni bringakörúton közelítesz, amely – nem sokkal azelőtt, hogy letérhetsz felénk –, pont eltávolodik egy kicsit a 71-estől. De sebaj, te csak kövesd, majd táblával jelezzük neked, hol kell a bringakörutat elhagynod, hogy a 71-es utat (óvatosan!) keresztezve megtegyél még 1300 métert.
A másik irányból is ugyanezt a pontot kell elérned: ahol táblával jelezzük neked, hogy keresztezned kell a 71-est (Radnóti Miklós utca). Idáig szépen elhoz a bringakörút, a vasútvonal mögött. És ahogy már mondtuk, innen már csak 1300 méter.

MA IS NYITVA VAGYUNK
9:00-től 20:00 óráig!

Értesülj akcióinkról, újdonságainkról – iratkozz fel (ritkán küldött) hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy a Balatoni Bob Kft. marketing és egyéb üzenetekkel a fenti e-mail címemen megkeressen, egyben elfogadom a Balatoni Bob Kft. Adatkezelési Tájékoztatóját. Tudomásul veszem, hogy minden email-megkeresésről bármikor leiratkozhatom.